A korabeli szobrok megközelítően jól adják vissza híres történelmi személyiségek arcvonásait, de kevesebbet kell a fantáziánkra bíznunk, ha 3D modelleken is megtekinthetjük őket. Az igazságügyben régóta használják azt a módszert, hogy csontváz alapján rekonstruálják gyilkosságok áldozatainak arcát, most híres történelmi alakokkal is megtették.
Caius Iulius Caesar (i. e. 100. július 12./13. – i. e. 44. március 15.) római hadvezér és politikus. Fontos szerepet játszott a köztársaság felszámolásában és a császárság intézményének létrehozásában. Elfoglalta Galliát, és elsőként vezetett hadjáratot Britanniába – mindkettőt saját kezdeményezésre. Minden idők egyik legnagyobb hadvezére (stratégája) volt és nagyszerű politikus is (mindkettő alatt leginkább az értendő, hogy kitűnően tudott bánni az emberekkel).
Marcus Tullius Cicero (Arpinum, Kr. e. 106. január 3. – Formiae, Kr. e. 43. december 7.) ókori római író, filozófus és politikus. Kortársai – köztük politikai ellenfelei is – ragyogó, már-már boszorkányos tehetségű szónoknak tartották, de írásai is remekművek. Mindenképp az antik irodalom egyik óriása, de a tankönyvek általában abban is megegyeznek, hogy ő az antik széppróza legnagyobb mestere. Filozófusként is számottevő (elsősorban a sztoikus iskolához sorolható, de még inkább „eklektikus”, az iskolákból neki tetsző tanokat vegyítő filozófusnak szokás minősíteni). Politikusi karrierje is rendkívüli, nemzetségéből elsőként (homo novus) tölthetett be állami tisztségeket (aedilis, praetor), végül egész a konzulságig eljutott, s e minőségében elsősorban az ő nevéhez fűződik az „államellenesnek” tartott (ma populistának mondanánk) Catilina-féle összeesküvés (coniuratio Catilinae) leleplezése, amiért a szenátus magas kitüntetésben (pater patriae – A Haza Atyja) részesítette.
Hérodotosz, vagy Halikarnasszoszi Hérodotosz (Halikarnasszosz, Kis-Ázsia, ma Bodrum, Törökország, i. e. 484 körül – Thurioi, i. e. 425 körül) görög történetíró. Hérodotosz az első ismert történész, aki rendszerszerűen gyűjtötte az anyagait, lehetőség szerint ellenőrizte forrásait és jól felépített, élénk szövegben fogalmazta meg kutatásának eredményeit. Cicero a „történelem atyjának” (pater historiae) nevezte el. Munkássága hatalmas forrásanyagot jelentett a korabeli történelmet, néprajzot és földrajzot kutatók sok generációja számára. Adatai természetesen mai szemmel nézve nem mindig állják meg a helyüket, de ő a maga részéről mindig hangsúlyozta, hogy csak azt jegyezte fel, amit számára forrásai elmondtak.
Arisztotelész (Sztageira, Kr. e. 384 – Khalkísz, Kr. e. 322. március 7.) görög tudós és filozófus, a modern európai tudomány atyja és előfutára. Mesterével, Platónnal együtt a nyugati kultúra legnagyobb hatású gondolkodói közé tartozik. Már az ókorban híressé vált nemcsak filozófiai művei miatt, de a kiemelkedő tehetségű makedón hadvezér és despota, Nagy Sándor nevelőjeként is.
Szókratész (Alópeké démosz, ókori Görögország, i. e. 469 eleje – Athén, i. e. 399. február 15. vagy május) ókori görög filozófus. Vele kezdődött a görög filozófia klasszikus korszaka, valamint őt tekintjük a nyugati filozófia és az autonóm filozófiai etika megalapítójának. Beszélgetve tanított, így írott műveket, értekezéseket nem hagyott hátra. Tanításait, gondolatait tanítványai műveiből: Xenophón írásaiból és főként Platón dialógusaiból ismerjük. Az utóbbiak révén megismert Szókratész az ismeretelmélet és a logika területeit is gazdagította.
Hannibál Barkasz (Hannibal Barcas) (Karthágó, Kr. e. 247. – Libüssza, Bithünia, Kr. e. 183) karthágói politikus, hadvezér. A pun hadvezér Hamilkar Barkasz (Hamilcar Barcas) fia. Leginkább a II. pun háború során véghezvitt haditetteiről ismert. Az ókor és minden idők egyik legnagyobb hadvezére, akit a korabeli rómaiak engesztelhetetlenül gyűlöltek.
Khrüszipposz (i. e. 279 körül – i. e. 206 körül) ókori görög sztoikus filozófus. Khrüszipposz Tarszoszban vagy Soliban született. Athénben tanult Kleanthész – és talán Kitioni Zénón – tanítványaként. Mások szerint Pitanéi Arkeszilaosz és Laküdész voltak a mesterei. Kleanthész halála után Khrüszipposz lett a sztoikus filozófusok legelismertebb vezetője. Rendkívül termékeny író volt: Diogenész Laertiosz 705 (!) munkát tulajdonít neki. Elmélkedése a gyakorlati filozófia kérdései, különösen az etika felé irányult.
Platón (régiesen Plátó, eredetileg: Arisztoklész; sz.: Kr. e. 427 körül, Athén vagy Aigina – † Kr. e. 347, Athén), ókori görög filozófus, iskolaalapító. Hatása jelentős volt az ókori és a középkori filozófiára, művei manapság is viták és filozófiai vizsgálódások tárgyát képezik. Munkásságának nemcsak társadalomtudományi, hanem irodalmi értéke is nagy jelentőséggel bír.
Antiszthenész (i. e. 446 – i. e. 368) görög filozófus volt, a cinikus iskola megalapítója. Tanításának középpontjában a fennálló rend teljes tagadása, a lemondáson, önmegtartóztatáson alapuló erény dicsérete áll.
III. Alexandrosz, magyarosan III. Sándor, Nagy Sándor (Pella, i. e. 356. július 20. és július 30. között – Babilon, i. e. 323. június 10.) az ókor egyik emblematikus figurája, Makedónia királya, általános vélekedés szerint kiváló hadvezér volt. Atyja, II. Philipposz nyomdokain haladva hatalmát a Peloponnészosztól az indiai szubkontinensig terjesztette ki, elfoglalva az akkor ismert világ nagy részét. Rövid, de eredményes uralkodása a klasszikus ókori történelem és kultúra egy új korszakának, a hellenizmusnak a kezdetét jelentette. Alexandrosz volt Napóleon koráig a világtörténelem leghíresebb hadvezére, de ismertsége ma is nagyon nagy, s a hadvezetés második legnagyobb ikonja.
Hadrianus császár (Italica [?], 76. január 24. – Baiae, 138. július 10.) 117-től 138-ig római császár az Antoninus-dinasztia tagjaként. Annak ellenére, hogy kiváló hadvezér volt, igyekezett kerülni minden nagyobb katonai konfliktust. A békepolitikát folytatta a birodalom határainak megerősítésével, a híres limessel. A leghíresebb ilyen falat róla nevezték el (Hadrianus fala), amit Britanniában állíttatott fel.
Heliogabalus (vagy Elagabalus) császár (Róma, 203 vagy 204 – Róma, 222. március 11.) római császár 218 és 222 között. Apja a szíriai származású Sextus Varius Marcellus, akit lovagrendi kiemelkedő tevékenységéért szenátorrá választottak. Anyja Julia Soaemias Bassianus, aki rokonságban állt Caracalla öngyilkosságot elkövető feleségével, Julia Domnával. Heliogabalust nagyanyja Julia Maesa, az öngyilkos császárné nővére, Julius Aventus consul özvegye, államcsíny útján juttatta trónra. Kortársai a Historia Augusta szerint gyakran Antonius Heliogabalus néven nevezték, ezzel is utalva napkultuszára.
Homérosz (i. e. 8. század?) görög költő. A Homérosznak tulajdonított két nevezetes költemény, az Iliasz és az Odüsszeia az i. e. 8. században keletkezhetett. Az ókori görög közvélekedés szerint a görög mitológiát Homérosz és a nála két évtizeddel fiatalabb Hésziodosz teremtette meg a nép emlékezetében élő mondák alapján. A trójai mondakör Homéroszig például legalább négy-öt évszázadon át élt a népi hagyományokban. Homérosztól maradt fenn ezek első írásos változata. A homéroszi eposzok az ógörög nyelv epikus dialektusának első képviselői.
Szamoszi Püthagorasz (Kr. e. 570 körül – Kr. e. 495) ión származású, preszókratikus filozófus és matematikus, a püthagoreus filozófiai iskola megalapítója. Nevét ma a matematikában a Pitagorasz-tétel viseli (amit a maga általánosságában valószínűleg ő bizonyított először). Tanítványaival máig ható eredményeket ért el a csillagászatban, a matematikában és a zeneelméletben.
Marcus Aurelius császár (Róma, 121. április 26. – Vindobona vagy Sirmium, 180. március 17.) – a Római Birodalom császára (161. március 7. – 180. március 17.) Amikor Antoninus Pius meghalt (161. március 7.), zökkenőmentesen és osztatlan támogatással vette át a hatalmat, úgy, hogy Lucius Verus lett a társuralkodója. Sokat tettek a Rómában kitört éhínség enyhítésére, lecsendesítették a Germania Inferior és Britannia provinciákban kitört lázadásokat.
Milétoszi Thalész (Milétosz, Kr. e. 624 körül – Kr. e. 546 körül). A hét bölcs egyike, a matematika és filozófia atyja, a materialista milétoszi filozófiai iskola első képviselője, a legkorábbi görög természetfilozófus. Ő az első olyan görög matematikus, akinek neve fennmaradt.
Caracalla császár (Lugdunum, 188. április 4. – Harran, 217. április 8.) római császár. Atyja, aki 196-ban caesarrá s két évre rá augustussá nevezte ki, ifjabb testvérével Getával együtt magával vitte a britanniai hadjáratába azon reményben, hogy a háború a két testvér kölcsönös gyűlölködését le fogja lohasztani. Alig halt meg azonban Septimius Severus, 211-ben Eburacumnál s a légiók mind a két testvért kikiáltották császárukká, a küzdelem kettőjük közt élet-halálra kitört. Caracalla, miután az ellenséggel szégyenletes békét kötött, visszatért Rómába s itt öccsét anyja karjai között leszúratta; vele együtt összes hívei (állítólag 20 000) halálukat lelték, köztük a híres jogtudós, Papinianus is, mert vonakodott Caracalla testvérgyilkosságát a szenátus előtt védelmezni. A hadsereget gazdag ajándékokkal engesztelte ki.
VII. Kleopátra Philopatór (Kr. e. 69. január – Kr. e. 30. augusztus 12.), később Cleopatra Thea Neotera Philopatór kai Philopatrisz, Kr. e. 51-től haláláig Egyiptom királynője, a Ptolemaida-dinasztia utolsó uralkodója, egyben az utolsó fáraó. Habár számos más egyiptomi királynő uralkodott e néven, általában egyszerűen Kleopátra néven ismert, minden más ezen a néven uralkodó elődjénél híresebb. Előbb édesapja, XII. Ptolemaiosz, később fivérei (és egyben férjei), XIII. Ptolemaiosz és XIV. Ptolemaiosz, majd fia, XV. Ptolemaiosz társuralkodója volt. Túlélt egy államcsínyt fivére, XIII. Ptolemaiosz és hívei szervezésében. Szerelmi viszonyt folytatott Caius Iulius Caesarral, megragadta és megszilárdította hatalmát a trónon, és a Caesar elleni merénylet után alkalmazkodott a megváltozott erőviszonyokhoz: feleségül ment Marcus Antoniushoz. Gyermekei közül egy Caesartól, három pedig Antoniustól született. Fivéreivel kötött érdekházasságai gyermektelenek voltak. Antonius riválisa, Caesar törvényes örököse, Octavianus Róma erejét Egyiptom ellen fordította. A bekövetkezett események Kr. e. 30. augusztus 12-én véget vetettek Kleopátra birodalmának, ő maga pedig öngyilkos lett. Kétségtelenül az egész emberiség történetének egyik legismertebb személyisége.
Periklész (Athén, i. e. 495 – Athén, i. e. 429) görög államférfi, szónok, uralkodó és hadvezér. Kiemelkedő és befolyásos államfő volt az ókori Athén aranykorában, különösen a görög–perzsa és a peloponnészoszi háború között. Anyja révén az Alkmaiónidák nagy múltú, befolyásos nemesi családjának leszármazottja. Periklész olyan nagy hatással volt az athéni társadalomra, hogy a kortárs történetíró, Thuküdidész „Athén első polgárának” nevezte. A Déloszi Szövetséget Athén birodalmává alakította, és ő vezette honfitársait a peloponnészoszi háború első két évében. Athéni vezető szerepének idejét (i. e. 461–429) gyakran nevezik „Periklész korának”, amelybe időnként beleveszik a perzsa háborúkat vagy a halála utáni időszakot egészen az i. e. 4. század elejéig.
Kitioni Zénón (Ciprus, i. e. 336 körül – Athén, i. e. 264) a hellenizmus korszakának filozófusa, aki a korszak egyik legfontosabb filozófiai iskoláját, a sztoicizmust alapította. Művei nem maradtak fenn, de valószínűsíthető, hogy a sztoikus filozófiai szaknyelv nagy része és a legalapvetőbb gondolatok tőle származnak, és már ő is tanította azt a sztoikus életelvet, hogy a bölcsesség és a lelki béke a gyönyör és fájdalom rabságából való szabadulással és az irántuk való közömbösség által érhető el.
Septimius Severus császár (Leptis Magna, 146. április 11. – Eboracum, 211. február 4.) az ókori Római Birodalom császára 193 és 211 között, a Severus-dinasztia megalapítója. Az utolsó nagy császárok egyike. Septimius Severus afrikai lovagrendi családból származott, Marcus Aurelius alatt lett szenátor. Személyében tehát nem római, hanem a provinciális lakosságnak egy felszínesen romanizált rétegéből való ember került a trónra. Hadseregében az illír és a thrák elem dominált. Érthető bizalmatlansággal fogadta tehát a római arisztokrácia az ő uralomra kerülését. Erős kézzel látott neki a megrendült császári hatalom megerősítésének. Ez elsősorban a hadsereg megszilárdítását jelentette.
Thuküdidész (Halimusz, i. e. 460 körül – Athén?, i. e. 395 körül) görög történetíró, A peloponnészoszi háború szerzője. Thuküdidészt a tudományos történetírás atyjának is nevezik Hérodotoszhoz hasonlóan, akit Cicero nevezett el a történetírás atyjának, de kiemelve elődjénél szigorúbb tudományos módszereit. Ragaszkodott a tényekhez, gyűjtötte és rendszerezte azokat, forrásait kritikával kezelte, és nem hivatkozott az isteni beavatkozásra, amint azt maga is kifejtette művének bevezetőjében.
Az eleai Parmenidész (Elea, kb. i. e. 540 vagy 515–510, – i. e. 460 vagy 435–430 körül), Pürész fia, a dél-itáliai Elea városában (ma: Castellamaro della Brucca) született filozófus és politikus, az eleai filozófiai iskola alapítója. Hexameterben írott művén jól látható Xenophanész hatása, Diogenész Laertiosz szerint azonban a legfontosabb hatást egy egyébként ismeretlen Ameiniasz nevű püthagoreus barátja tette rá (Diogenész Laertiosz: A filozófiában jeleskedők élete és mondásai, IX. 21); Sztrabón is pitagoreusnak nevezi (Geographika 6,252).
Cnaeus Pompeius Magnus (Kr. e. 106. szeptember 29. – Kr. e. 48. szeptember 29.) meghatározó római hadvezér és politikus a késői Római Köztársaság idején. Katonai tehetségét először Lucius Cornelius Sulla marianusok ellen vívott háborúja idején mutatta meg, emiatt kapta a Magnus (Nagy) nevet. Tagja volt az első triumvirátusnak Julius Caesarral és Marcus Licinius Crassusszal. Az egyezséget megerősítve feleségül vette Caesar lányát, Juliát. Ez a szövetség azonban rövid életű volt. Crassus Kr. e. 53-ban bekövetkezett halála után Pompeius megpróbálta Caesart távollétében politikailag kijátszani, e törekvése viszont polgárháborúba torkollott. A háború a pharszaloszi csatában dőlt el, ahol Caesar legyőzte Pompeiust, aki Egyiptomba menekült, ahol árulás áldozata lett, és XIII. Ptolemaiosz fáraó parancsára megölték.
Forrás: izismile
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése